*Réka szemszöge*
-Mit szeretnél velem beszélni?-Kérdezte Ági.
-Sok minden van most a fejemben.De legelső sorban azt szeretném mondani, hogy mindig itt leszek neked. Rendben?-Néztem a velem szembe ülő barátnőmre.
-Két dolog. 1 Márk rád vár, 2 mi ütött beléd? Sírsz meg minden aztán ide jössz, hogy velem erről beszélj miközben a bátyám szét izgulja a fejét, hogy mi lesz veletek.-Emelte meg a hangját Ági.
-Nyugodj már meg. Belém mi ütött? Az hogy rád is gondolok, nemcsak a bátyádra és magamra. Ha rossz barátnő lennék nem szakítanék rád időt.-Emeltem fel én is a hangom.
-Miért akartál eleve beszélni?-Kérdezte a homlokát dörzsölve.
-Már semmi, közbe rájöttem.-Mondtam majd vissza mentem Márk szobájába.Az asztalnál ült és az ajtót nézte. Mikor beléptem elfordította fejét. Bementem és leültem vele szembe.
-Sajnálom, hogy ez történt.- Mondtam az arcát kémlelve. De nem kaptam választ.
Sem a karja, sem a lába nem ért az enyémhez.Még az illatát sem éreztem, és szuszogását is alig hallottam. Mégis minden egyes porcikámmal éreztem a jelenlétét. Vett egy nagy levegőt és a szemembe nézett.
-Nem kell sajnálnod. Én voltam hülye,hogy így közöltem.-Mondta szomorúan.
-De így tudtam meg az igazat. Így mind kettőnknek jobb lett.-Mondtam mosolyogva.
-Megbántottalak.-Nézett rám ismét.
-Nem ez volt az első alkalom és amúgy is, ki tudja lehet így lesz erősebb a kapcsolatunk.-Mondtam még mindig mosolyogva.
-Mindenen ilyen könnyen túlteszed magad?-Kérdezte egy halk nevetéssel.
-Csak azon amit nem szeretnék, hogy eltünjön az életemből.-Végre mosolyra váltott lekonyult szája.
Ahol pillanatok előtt kételyek fortyogtak, most nyugalom ömlött szét. Egyetlen érintése nélkül közelebb éreztem magamhoz őt, mint mást egy felszínes öleléssel.
-Mi volt fent?-Kérdezte témát váltva.
-Csak... Beszélgettünk egy kicsit.-Mondtam az abroszt nézve.
-Miről?-Nem értettem miért érdekli annyira.
-Csak egy apróság. De teljesen máshogy alakult minden.-Mondtam Márkra nézve.
-Mond el kérlek.-Nézett a szemembe.
-Megakartam vele beszélni mindent. De nem hagyta, mert rám förmedt. Aztán eszembe jutott minden az eredeti kérdésemmel kapcsolatban ezért inkább jobbnak láttam lejönni és inkább veled beszélni. De miért kérdezed?-Néztem rá értetlenül.
-Mindent hallottam. Ági felhívott mielőtt felment volna. Tudni akartam igazat modasz e nekem.-Mosolygott rám.
-Értem. Lenne egy kérdésem. Mindent így tudtál meg? Mindent veled és Áronnal kapcsolatban?-Kérdeztem mire ő fel állt és az ablakhoz sétált nekem háttal megállt.
-Nem. Ahol most állok innen hallgattam mindent,hugom pedig az ágyon ült és mesélt.-Mondta. Nem tudtam mit modjak erre. Oda sétáltam mellé.
-Minden percben azt hittem reménytelen a helyzet. Erre megtudom, hogy mindent tudsz rólam. Én meg rólad alig tudok valamit.-Mondtam az ablakon kifelé nézve.
-Többet tudsz rólam mint bárki más.-Mondta lágy hangon.
-Én nem így érzem.-Mondtam bólogatva.
-Réka, ne butáskodj már.-Fordított magával szembe.
-Komolyan gondoltam.-Néztem a szemébe. Nem mondott semmit, csak nézett rám kétségbe esetten.
-Mit tegyek,hogy higyj nekem?-Szólalt meg hosszú hallgatás után.
-Ne hazudj nekem többet.-Mondtam komolyan.
-Réka mi megyünk, a táskád a nappalíban van. Holnap találkozunk.-Köszönt be anya és apa a szobába.
-Szisztok.-Intettem nekik majd vissza fordultam Márkhoz.
-Nem hazudtam neked eddigse, csak titkolóztam.-Mondta félmosollyal az arcán.
-Miért?-Kérdeztem mélyen a szemébe nézve.
-Mi miért?-Értetlenkedett.
-Miért nem mondtad meg az igazat? Nem akartál velem lenni vagy csak jó volt nézni a szerencsétlenkedésem?-Néztem rá könnyes szemmel.
-Az igazság az, hogy azt hittem megváltoztatlak, ha velem leszel. Azt hittem, hogy én sem fogok változni. Mikor megismertelek onnantól kezdve lettem az az önimádó barom. Azt hittem így megóvhatlak téged magamtól. De minnél jobban azon voltam hogy gyűlölj, annál jobban belémszerettél. Mikor kezdtem az lenni aki szeret téged, akkor te kezdtél eltávolodni tőlem. Nem tudtam, hogy amiatt hogy kimutatom valóban kivagyok. Vagy azért, mert már nem szeretsz.-Mondta nagy sóhajjal a végén. Ekkor döbbentem rá, hogy mindennek úgy kellett történnie ahogy történt, ha egy darabka a múltban máshogy történt volna mi se itt tartanánk. Szorosan hozzábújtam s vállába fúrtam a fejem, hogy nehogy elsírjam magam. Karjait körém fonta és belepuszilt a hajamba.
-Mit szeretnél velem beszélni?-Kérdezte Ági.
-Sok minden van most a fejemben.De legelső sorban azt szeretném mondani, hogy mindig itt leszek neked. Rendben?-Néztem a velem szembe ülő barátnőmre.
-Két dolog. 1 Márk rád vár, 2 mi ütött beléd? Sírsz meg minden aztán ide jössz, hogy velem erről beszélj miközben a bátyám szét izgulja a fejét, hogy mi lesz veletek.-Emelte meg a hangját Ági.
-Nyugodj már meg. Belém mi ütött? Az hogy rád is gondolok, nemcsak a bátyádra és magamra. Ha rossz barátnő lennék nem szakítanék rád időt.-Emeltem fel én is a hangom.
-Miért akartál eleve beszélni?-Kérdezte a homlokát dörzsölve.
-Már semmi, közbe rájöttem.-Mondtam majd vissza mentem Márk szobájába.Az asztalnál ült és az ajtót nézte. Mikor beléptem elfordította fejét. Bementem és leültem vele szembe.
-Sajnálom, hogy ez történt.- Mondtam az arcát kémlelve. De nem kaptam választ.
Sem a karja, sem a lába nem ért az enyémhez.Még az illatát sem éreztem, és szuszogását is alig hallottam. Mégis minden egyes porcikámmal éreztem a jelenlétét. Vett egy nagy levegőt és a szemembe nézett.
-Nem kell sajnálnod. Én voltam hülye,hogy így közöltem.-Mondta szomorúan.
-De így tudtam meg az igazat. Így mind kettőnknek jobb lett.-Mondtam mosolyogva.
-Megbántottalak.-Nézett rám ismét.
-Nem ez volt az első alkalom és amúgy is, ki tudja lehet így lesz erősebb a kapcsolatunk.-Mondtam még mindig mosolyogva.
-Mindenen ilyen könnyen túlteszed magad?-Kérdezte egy halk nevetéssel.
-Csak azon amit nem szeretnék, hogy eltünjön az életemből.-Végre mosolyra váltott lekonyult szája.
Ahol pillanatok előtt kételyek fortyogtak, most nyugalom ömlött szét. Egyetlen érintése nélkül közelebb éreztem magamhoz őt, mint mást egy felszínes öleléssel.
-Mi volt fent?-Kérdezte témát váltva.
-Csak... Beszélgettünk egy kicsit.-Mondtam az abroszt nézve.
-Miről?-Nem értettem miért érdekli annyira.
-Csak egy apróság. De teljesen máshogy alakult minden.-Mondtam Márkra nézve.
-Mond el kérlek.-Nézett a szemembe.
-Megakartam vele beszélni mindent. De nem hagyta, mert rám förmedt. Aztán eszembe jutott minden az eredeti kérdésemmel kapcsolatban ezért inkább jobbnak láttam lejönni és inkább veled beszélni. De miért kérdezed?-Néztem rá értetlenül.
-Mindent hallottam. Ági felhívott mielőtt felment volna. Tudni akartam igazat modasz e nekem.-Mosolygott rám.
-Értem. Lenne egy kérdésem. Mindent így tudtál meg? Mindent veled és Áronnal kapcsolatban?-Kérdeztem mire ő fel állt és az ablakhoz sétált nekem háttal megállt.
-Nem. Ahol most állok innen hallgattam mindent,hugom pedig az ágyon ült és mesélt.-Mondta. Nem tudtam mit modjak erre. Oda sétáltam mellé.
-Minden percben azt hittem reménytelen a helyzet. Erre megtudom, hogy mindent tudsz rólam. Én meg rólad alig tudok valamit.-Mondtam az ablakon kifelé nézve.
-Többet tudsz rólam mint bárki más.-Mondta lágy hangon.
-Én nem így érzem.-Mondtam bólogatva.
-Réka, ne butáskodj már.-Fordított magával szembe.
-Komolyan gondoltam.-Néztem a szemébe. Nem mondott semmit, csak nézett rám kétségbe esetten.
-Mit tegyek,hogy higyj nekem?-Szólalt meg hosszú hallgatás után.
-Ne hazudj nekem többet.-Mondtam komolyan.
-Réka mi megyünk, a táskád a nappalíban van. Holnap találkozunk.-Köszönt be anya és apa a szobába.
-Szisztok.-Intettem nekik majd vissza fordultam Márkhoz.
-Nem hazudtam neked eddigse, csak titkolóztam.-Mondta félmosollyal az arcán.
-Miért?-Kérdeztem mélyen a szemébe nézve.
-Mi miért?-Értetlenkedett.
-Miért nem mondtad meg az igazat? Nem akartál velem lenni vagy csak jó volt nézni a szerencsétlenkedésem?-Néztem rá könnyes szemmel.
-Az igazság az, hogy azt hittem megváltoztatlak, ha velem leszel. Azt hittem, hogy én sem fogok változni. Mikor megismertelek onnantól kezdve lettem az az önimádó barom. Azt hittem így megóvhatlak téged magamtól. De minnél jobban azon voltam hogy gyűlölj, annál jobban belémszerettél. Mikor kezdtem az lenni aki szeret téged, akkor te kezdtél eltávolodni tőlem. Nem tudtam, hogy amiatt hogy kimutatom valóban kivagyok. Vagy azért, mert már nem szeretsz.-Mondta nagy sóhajjal a végén. Ekkor döbbentem rá, hogy mindennek úgy kellett történnie ahogy történt, ha egy darabka a múltban máshogy történt volna mi se itt tartanánk. Szorosan hozzábújtam s vállába fúrtam a fejem, hogy nehogy elsírjam magam. Karjait körém fonta és belepuszilt a hajamba.
